Örülök, hogy Kjær játszhat a hollandok ellen. Így legalább nem 11 favágót küldenek pályára ellenünk a dánok.

Természetesen továbbra sem kétséges a hétfői dánverés, viszont érdemes annak örülni, hogy a tíz labdagyilkos mellett a dánok is játszatnak egy focistát. Elvégre labdarúgó világbajnokságra jöttek, és nem a favágó világkupa dél-afrikai fordulójára.

Olvasom, hogy Bendtner is játékra jelentkezett. Sőt, dánék még örülnek is ennek. Nem baj, most még nem kell boldogtalannak  lenniük, épp eleget szomorkodhatnak majd később. Nem is pocsékolok több időt Bendtnerre, hajkurássza inkább a hercegnőket, mert ahhoz legalább ért.

Simon Kjær viszont tényleg tehetséges focista. Kívánom is neki, hogy kerüljék el a nagyobb sérülések és legyen lehetősége befutni a tehetségéhez méltó karriert. Büszkék lehetnek rá a dánok, mert negyedszázad után ismét van focistájuk.

Igaz, akkor, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején nem csak egy focistájuk volt, mint most, hanem teljes csapatuk. Méghozzá egy szimpatikus, szerethető, szépen futballozó csapatuk volt. Akit valamicskét is érdekel a labdarúgás, az nem tudja figyelmen kívül hagyni (akik pedig látták, nem tudják elfelejteni) az 1986-as mexikói világbajnokságon szereplő dán válogatottat. Dánia akkor jutott ki először foci-vb-re és kulturált, tetszetős játékával azonnal megkedveltette magát a világgal. Olyan focistákat ismerhettünk meg, mint például Jesper Olsen (akit én máig a legnagyobb dán focistának tartok), Preben Elkjaer-Larsen, Michael Laudrup, Morten Olsen (a mostani szövetségi kapitány), Soren Lerby, Klaus Berggreen és Henrik Andersen. A dánok akkori mesteréről se feledkezzünk meg, mert bizony Sepp Piontek megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. 
 
Azon a '86-os mexikói vb-n a dánok lehengerlő játékkal jutottak tovább a csoportjukból, majd a nyolcaddöntőben - a világbajnokság egyik legszebb mérkőzésén - Spanyolországot kapták ellenfélnek. Jesper Olsen góljával 1-0-ra vezetett Dánia, ám jött a Keselyű, és négyszer is lecsapott. Butragueno négy gólja mellé Goicoechea is hozzátett egyet, végül 5-1-re nyertek a spanyolok.
 
Dánia legnagyobb focisikere nyilván az 1992-es Európa-bajnokság volt, amikor a háború miatt kizárt jugoszláv válogatott helyett szerepelhetett a tornán, s az utolsó utáni pillanatokban a strandról összeverbuvált társaság aranyérmes lett. Ebben a csapatban játszott - többek között - a kis Laudrup, Brian, Jensen, Larsen, Vilfort, Povlsen, Elstrup  és a dán óriás, Peter Schmeichel. 
 
Manapság a dánok is a focimúltból élnek, akárcsak a magyarok. Visszatérve a jelenhez: most tíz favágó és Simon Kjær alkotja a dán  válogatottat, tehát június 14-én sima holland győzelemmel zárul a két csapat találkozója. 
 
Mivel a dán csapat jó meccseket szokott játszani a nagy focieseményeken, reménykedhetünk abban, hogy élvezhető mérkőzés lesz a hétfői Hollandia-Dánia összecsapás.

15 komment

Címkék: hollandia dánia ellenfél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flea 2010.06.09. 12:25:12

Szerintem a régi dán válogatott se volt akkora durranás (bár nem volt rossz), meg a mostani se akkora katasztrófa. (A 92-es EB-címük meg csalássorozat eredménye.) A várható holland győzelmet azért nem vitatom, de kemény kis meccs lesz...

haszánz 2010.06.09. 12:41:03

egyrészt a dánok favágásban is óriási királyok
www.youtube.com/watch?v=0zUszDL65E8

és ezt küldeném mindenkinek, aki szereti
www.youtube.com/watch?v=6Hwc9kWn1n0

Der_rosarote_Panther 2010.06.09. 14:41:27

A dánok ellen jó meccsen, kemény küzdelemben, de győzni fogunk. A dánok nem lőnek gólt, így csak más meccseken láthatjuk a sajátos gólörömüket: :-)
danfoci.blog.hu/2010/05/12/a_dan_bajnoksag_a_vilag_legszorakoztatobbja

Pacho · http://pacho.blog.hu 2010.06.09. 16:02:42

Dánia? Hah. Talán Kamerun!

turospuliszka 2010.06.09. 16:42:58

csak ugy megjegyzem hogy a munkahelyemen a fonokseg azt kerte mindenkitol hogy narancsba jojjon hetfon.12:30-tol kozos ebed utanna meg sor tv es szurkolas.HUP HUP Holland

haszánz 2010.06.09. 16:56:43

@turospuliszka:
hogy ne nagyon keseredjetek el, előre szólok: az első közös meccsnézés szarul fog sikerülni, de Japán és Kamerun ellen győzni fogtok, ott már óriási lesz a hangulat. És most kérlek titeket, ne fogjátok a bíróra. Köszönöm.

Der_rosarote_Panther 2010.06.09. 17:22:58

@turospuliszka: Én is ott szeretnék dolgozni!
Bár mi is elértük, hogy a lehetetlen időpontban (13:30) kezdődő hétfői meccset projektorral kivetítsék nekünk, úgyhogy munka ide vagy oda, nem maradok le róla! :-)

Der_rosarote_Panther 2010.06.09. 17:23:57

@haszánz: Erre azért mérget ne vegyél. Elég nagy méreg lesz neked a dán vereség hétfőn... :-)

one citizen 2010.06.09. 19:38:27

nem lesz sztem gond itt, nem rosszak a dánok, de semmilyen meglepetést nem nézek ki belőlük szombaton

a 2. hely meg lehet nekik, de ha Kamerun legyőzi Japánt, akkor van már 3 pontjuk, ami nagy fegyvertény a köv. fordulóra
(mert hát papíron Japán nagy outsider a csoportban, persze a fene tudja, lehet 9 ponttal nyerik a csoportot:D)

1 szó mint 100, kikapnak a dánok:D

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.06.09. 20:01:25

Nem is értelek benneteket, annyira nyilvánvaló, hogy a hollandok nyerik a csoportot, hogy a flying dutchman akkor lenne igazán menő, ha csak a nyolcaddöntőtől írnátok :))

NGL 2010.06.09. 21:55:55

Aki unja a copacaBANANAt az szúrkoljon az Oranjénak :)

Der_rosarote_Panther 2010.06.10. 11:06:09

@SándorSzabolcs: Ez igaz. Akkor a következő poszt június 28-án várható! :-) (meggyógyult végül az iphone?)

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.06.10. 15:44:27

@Der_rosarote_Panther: Miket tudsz :) Nem, átmenetileg van egy BlackBerry, iPhoneból a 4G-t várom :)

Der_rosarote_Panther 2010.06.10. 16:16:44

@SándorSzabolcs: a fácse követhetővé teszi az embert... ;-)

binbw 2010.06.11. 12:38:52

En speciel ott leszek a meccsen, ugyhogy utolag beszamolok a hangulatrol stb. Annyit elore tudok, hogy Jo'burg repterrol ingyenes busszal viszik a szurkolokat a stadionhoz (50Km tav), a buszban mar lesz zene, party stb.dan es holland szurkolok egyutt... hm. Hat kivancsi vagyok :-)
süti beállítások módosítása