A tegnapi nyolcaddöntőben a holland csapat a vártnál kisebb ellenállásba ütközve, 2-1-es eredménnyel küldte haza a szlovák válogatottat Dél-Afrikából.  A felépült, és a kezdőcsapatban méltó helyét ismét elfoglaló Robben ötetesebbé és hatékonyabbá varázsolta a holland támadásokat, és a szezonban számtalanszor megcsodált, gólt eredményező mozdulatsort a szlovákoknak sem sikerült megakadályozni: már a meccs elején vezetést szerzett az Oranje a ballábas szélső kopirájtos lövése után.

Ezt követően a szlovákok Vittek révén kétszer is ziccerbe kerültek, ám Stekelenburg bebizonyította, hogy nem csak Van der Sar kényszerű pótléka: a jelenlegi elsőszámú hálóőr veterán kapus árnyékából két nagyszerű védéssel ugrott elő. A kihagyott helyzetek persze sorsszerűen megbosszulták magukat, Sneijder gólja után kétség sem férhetett az addig is nagy mezőnyfölényben játszó hollandok győzelméhez. A  szlovákok Vittek révén csupán egy kamugyanús tizenegyesből tudták bevenni a Stekelenburg kapuját az utolsóutáni-utáni-utáni percben.

Így a meccs után a hollandok a negyeddöntőbe jutásnak, Vittek négy vébégóljának, a többi szlovák játékos pedig leginkább semminek sem örülhetett a mérkőzés végén.

Pénteken délután a brazilok ellen nyújthatja tudása legjavát az Oranje. Utána viszont egyenes út vezet a döntőbe!

 

Hollandia-Szlovákia 2-1 (1-0)

Durban, Moses Mabhida Stadium, 61 962 néző
Gól: 18. Robben, 84. Sneijder, ill. 94. (11-es) Vittek
Sárga lap: 31. Robben, 93. Stekelenburg, ill. 40. Kucka, 72. Kopúnek, 84. Skrtel

Hollandia: Stekelenburg, Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Van Bommel, De Jong, Sneijder (90. Afellay), Robben (71. Elia), Kuijt, Van Persie (80. Huntelaar)

Szlovákia: Mucha, Pekarík, Skrtel, Zabavnik (87. Sapara), Durica, Weiss, Stoch, Hamsík (87. Jakubko), Kucka, Vittek, Jendrisek (71. Kopúnek)

 

Forrás: focitipp.hu

2 komment

Címkék: szlovákia hollandia robben nyolcaddöntő vb2010 oranje futball világbajnokság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.06.29. 18:52:48

Annyi kérésem van a holland csapat irányába, hogy a következő hónap 12. napjáig legyenek még veretlenek. :)

Der_rosarote_Panther 2010.06.30. 13:20:42

@Palik Laci: Kérésed számukra parancs! Remélem... :-)