Megérdemelt győzelmet aratott Hollandia Japán válogatottja ellen az E csoport második mérkőzésén.

Az első félidő akár, egy egymás közötti kétkapuzásként is értelmezhető. Voltak a narancsmezesek, akik a labdajáratást, míg a fehér mezesek a védekezést, a területek lezárását és a tolódást gyakorolták volna.

Hollandia döbbenetes mezőnyfölényben volt, ám hatalmas ziccert még így sem tudott kidolgozni, ami dicséri a japánok védekezését.

Kuyt próbált egyszer ollózni, Rafael van der Vaart átlövéssel próbálkozott – eredménytelenül. Japán elsősorban pontrúgások után „veszélyeztetett”.

A szünet után felpörgette a játékot Hollandia, Sneijder az 53. percben 18 méteres átlövésből szerezte meg a vezetést, igaz, ehhez Kavasima bénázása is kellett.

Japán hátrányban, próbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni, támadásokat vezetni, de a zsuga továbbra is Hollandiánál volt. Óramű pontossággal járatták a labdát, végig kezükben tartva az irányítást.

Hollandia újabb helyzeteket dolgozott ki, amelyekből szerezhetett volna gólt, ám a 89. percben megállhatott az ütő a németalföldiekben, mert Okazaki 6 méterről szerezhetett volna gólt, ám ballal nem sokkala léc fölé lőtt.

Sokan fanyaloghatnak most, hogy nem játszik teljes erőbedobással az Oranje, de ne feledjük, hosszú még a világbajnokság. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy már a csoportmeccseken csúcsformában fociznak, de a kieséses időszakra elfogy a lendület.

Fogjuk még látni igazán jól is focizni kedvenceinket, mert nagy valószínűséggel ott vagyunk a legjobb 16 között. Hup Holland Hup!

 

 

Hollandia-Japán 1-0

Durban, Durban Stadium, 62 010 néző

Játékvezető: Hector Baldassi (argentin)


Gól: 53. Sneijder

Sárga lap: 36. Van der Wiel


Hollandia: Stekelenburg, Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Van Bommel, De Jong, Kuijt, Sneijder (83. Affelay), Van der Vaart (72. Elia), Van Persie (88. Huntelaar)

Japán: Kawasima, Komano, Nakazawa, Tulio, Nagatomo, Abe, Endo, Honda, Hasebe (77. Okazaki), Okubo (77. Tamada), Matsui (64. Nakamura)
 

 

Percről percre:

1. perc: Mindkét csapat ugyanazzal a kezdővel állt fel, mint az első meccsen. Győztes csapaton nem változtattak.
5. perc: Határozottak a hollandok, kemények a japánok.
8. perc: Komano megsérült, hordágyon vitték le.
9. perc: Sneijder szabadrúgása, fölé.
16. perc: A japán jobbhátvéd 15 másodperc alatt végez el egy bedobást. Van Bommel széttárja a kezét. Nem csoda: a hollandok ezalatt nyolcszor passzolnának.
20. perc: "A holland szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek a durbani stadionban" - írja a FIFA honlapja. Hogy ebből mit hallunk, mi, a tévéken keresztül? Vuvuzelát.
21. perc: Újabb FIFA-helyzetjelentés: a hollandok 76 százalékban birtokolják a labdát.
23. perc: Van der Wiel, Stekelenburg, De Jong, Van Bronckhorst, De Jong, Mathijsen, Van Bronckhorst, Sneijder. A labda útja.
25. perc: Komano lesen.
31. perc: Van der Vaart ad kötényt egy japán védőnek, aki bodicsekkel szereli. Ilyesmik történnek.
32. perc: Szikrázik a nap, menjenek sétálni. Ezt kár nézni.
35. perc: Bodicsek a túloldalon is, Van der Wiel végzi ki Matsuit.
37. perc: Az első kapura tartó lövés, Matsui. Bombáról kár lenne beszélni, Stekelenburgnak csak a kezét kell felemelnie.
42. perc: Honda 35 méterről telibetalálta a kamerát.
45+1. perc: A hollandok először lőnek kapura a meccsen, Van der Vaart a hős
48. perc: Nagy elánnal kezdtek a hollandok. Három kisebb helyzetet is kialakítottak.
51. perc: Újabb veszélyes beadás, de Tanaka kifejeli a labdát. A szöglet után megint Tanaka fejeli ki a labdát a japán kapu elől.
53. perc: Beadás beadást követ, s az egyik kipattanó után Sneijder elé kerül a labda, és az Inter irányítója elemi erővel bombáz a hálóba 22 méterről. Kavasima hozzáért ugyan a labdához, de inkább szerette volna élve megúszni a lövést, mind védeni...
57. perc: Okubo egymás után kétszer tüzel, de ő azért nem Sneijder.
62. perc: Jó ez a Japán válogatott. A meccs is feljavult, talán rögtön a második félidővel kellett volna kezdeni.
70. perc: Kisebb-nagyobb helyzeteket dolgoznak ki az ázsiaiak. Próbálkoznak távoli lövésekkel, rövidpasszos támadásokkal, beadásokkal. Szimpatikusan fociznak a japánok, de elkélne nekik egy Filipoo Inzaghi-szerű futballista, akinek a vérében van a gól.
72. perc: Beáll Elia. Ez fél gól.
75. perc: Szerb-effektus: a hollandok se képesek végigvinni egy normális kontrát...
85. perc: Affelay kihagyta a meccs helyzetét. A bal oldalról befelé húzva belevezette a labdát Kavasima kapusba.
88. perc: Affelay újabb óriási ziccert hagy ki, megint Kavasimába lő. A meccs kísértetiesen hasonlít a Hollandia-Dánia meccsre...
90. perc: Elképesztő helyzetet hagyott ki Japán! A felhúzódó Tanaka csúsztatta Okazaki elé a labdát, és a cserecsatár hat méterről lőtte fölé a labdát.
92. perc: De Jong találkozik Nagatomóval, majd a japán elesik a tizenhatoson belül. Semmi.

Forrás(ok): focitipp.hu, borsonline.hu

8 komment

Címkék: foci japán hollandia csoportmérkőzések vb2010 oranje futball világbajnokság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.06.19. 15:47:43

Az eredmény szép, az iram meg lightos. A három pont megvan, Robben pedig pihenhetett. Nem kell bravúr a 3 ponthoz, a 3-0 eredmények majd jöhetnek a kieséses szakaszban.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.06.19. 18:49:24

Gebrek aan concentratie.
Ondermaatse prestatie tot nu toe.

Ze dienen zich te verbeteren, als ze verder willen gaan.

( Ze hebben bijna verloren van Japan, grappig, hoor :D )

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.06.19. 22:53:58

Nem a koncentrációval van a gond, egyszerűen hiányzik az a figura, aki lelkesedést önt a csapatba. Ha Robben visszatér, remélhetőleg megoldódik a probléma, addig pedig csak megoldják a többiek. És a post címéből el lehet távolítani a "majdnem"-et. :)

athlon4 2010.06.19. 23:50:54

Picivel több kreativitás kell, de azért el kell ismerni, mind a dánok, mind a japánok remekül védekeztek, a labdás emberünkre legalább három játékos jutott az ellenféltől, és alig fáradtak el.

Szem. véleményem ,hogy Robben visszatéréséig Eliát játszatnám van der Vaart helyett a szélen, és Afellaynak is több lehetőséget adnék, mint tíz perc.

Jó lesz ez, most csak a továbbjutás volt a fontos.

Neuroxyde 2010.06.20. 00:40:54

A fanyalgók megnézhetik Anglia és Franciaország helyzetét, míg nekünk 6 pont és 0 kapott gól van eddig...

Jól játszik a válogatott, semmi baj nincs velük, remélem eljut a döntőig és nyer:).
Amúgy, ha továbbjutunk a negyeddöntőig akkor sanszos egy Hollandia - Brazília vagy Portugál meccs, na az komoly lenne :D.

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.06.20. 10:42:04

@Tymon: Én levezettem az egészet még a VB kezdete előtt, hogy szerintem ki, kivel mit játszik. Nekem Brazília Spanyolország döntő jött ki, de elnézve ezeket a csapatokat, nem sok esélyt adok neki. Hajrá Hollandia, cél a VB cím!
süti beállítások módosítása