Kérem vissza az én Hollandiámat! Ez a holland csapat, amelyik a 2010-es világbajnokság döntőjében szerepelt, mindent játszott, csak focit nem! Holland focit pedig végképp nem játszott!

A tanítvány legyőzte mesterét. A tanítvány megmutatta mesterének, hogy miképpen is kellene játszania. A tanítvány játszotta a focit, a mester pedig nem bírta elviselni azt, amit látott a tanítványától. A mester olyasmit produkált, amit focinak még a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. A mester szégyellje magát!

Az addig okés, hogy a játékvezető nem állt a helyzet magaslatán és vb-döntőhöz méltatlan színvonalon bíráskodott. De Hollandiának nem a játékvezetőben kell keresnie a hibát. Tetszett volna focizni! Tetszett volna nem szabálytalankodni, hanem a labdarúgásnak nevezett sportágban megmutatni azt, amit tudtok! Hahó! Ez nem harcművészeti világbajnokság döntője volt! A foci-vb döntőjében szerepeltetek!

Azt még elnéztem nektek, hogy a labdát szépen megjátszó, hajszálpontosan passzoló, minden idegszállal gólratörő Mechanikus Narancsból az ellenfeleket hibára késztető és a megingásokat sebészi pontossággal kihasználó Kíbernaranccsá változtatok át! Gondoltam, hogy ha a világbajnoki címért ezt kell játszanotok, hát akkor játsszátok ezt a fajta játékot, de nyerjetek végre világbajnoki címet Hollandiának. És nekem. Nem mondanám, hogy tetszett ez a játékotok, de mivel eredményesen és sportszerűen tettétek a dolgotokat, mindezt elnéztem nektek. Egye fene, ha ez kell a világbajnoki címhez, ám legyen!

De azt már nem nézem el, hogy durvák vagytok. Azt már nem bocsáthatom meg nektek, hogy sportszerűtlenek vagytok! Ez a csapat nem Hollandia! Ti azt mutattátok meg a döntőben, amit soha többé nem szeretnék látni tőletek!

Ezerszer inkább legyetek ismét a foci bohémjei! Ezerszer inkább haljatok bele ismét a foci szépségébe! Inkább játsszatok két-három csodálatos meccset egy világversenyen, majd essetek ki! De soha többé ne mutassátok azt, amit a Spanyolország elleni döntőben láthattam tőletek!

25 komment

Címkék: hollandia döntő totális futball

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.07.12. 23:09:30

Egyetértek! Ez nem foci volt, hanem henteskedés a pályán, ami csúnyán is végződhetett volna, ha valaki megsérül.

Kérdezem a szerkesztőket, hogy van-e esetleg esély arra, hogy a blog megmaradjon, s tovább kísérje az Oranje csapatának életét, sikereit, bukásait?

mecharon 2010.07.13. 00:20:31

A szivembol szoltal! Minden ponttal egyetertek! Marwijk es meg minimum Bommel takarodjon a csapatbol, es vissza a bator akar meggondolatlan szep focihoz amire buszkek tudunk lenni, meg ha soha nem is leszunk vilagbajnokok!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.07.13. 10:45:17

Csatlakozom, minden szavaddal egyetértek.
Sajnos, szerintem a holland csapat vasárnap nem csak a VB döntőt vesztette el, hanem sokkal-sokkal többet. Morálisan, emócionálisan sokal többet...és ezeket nehéz lesz visszaszerezni. Nagyon nehéz...

normaluser 2010.07.13. 10:49:48

Egyetértek! Méltatlan volt a nagy elődökhöz, az ezüstcsapathoz és Davidsékhoz is! 10 és 12 éve mindenki sajnálta, amikor elbukták a tiziket a brazilok majd az EB-én az olaszok ellen! Most pedig azért rágtuk a körmünket, hogy ilyen játékkal ne nyerjen az Oranje ...!

Der_rosarote_Panther 2010.07.13. 11:54:26

Nem tudom, életben tarthatjuk-e, vagy le kell zárni. Ha nyitva maradhat, nyilván szívesen követjük a további meccseket, történéseket is a holland csapattal kapcsolatban. Ahhoz viszont mindenképp el kéne tenni RSS-be a linket, mert nehéz lesz megtalálni később... :-)
Despota?

Despota 2010.07.13. 12:26:39

@Der_rosarote_Panther: Nem kell lezárni, lehet folytatni teljes nyugalommal.

DJ Etus 2010.07.13. 13:59:00

Tényleg mondja már meg valaki, hogy Huntelaar miért játszott ilyen keveset?

docGG 2010.07.13. 16:54:00

Majdnem teljesen egyetértek, de a durvulás nem a döntőben kezdődött. Brazília ellen sikerült optimálisra hozni a keménységi szintet, egyszer se horkantam fel, viszont Uruguay ellen vB-t már rég az országból ki kellett volna tiltani.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.13. 18:15:51

@normaluser: Egy jó csapat nem csak önmagáért játszik. Játszanak a hazájukért, játszanak a szurkolóikért.

Magukért győzni kell.
A hazájukért tisztességgel helytállni, mert felelősség egy országot képviselni.
A szurkolóikért szórakoztatni, szépen, sportszerűen kell játszani.

HA e három célból csak 2 teljesül az még nem mindig jelent gondot, ha csak 1 már joggal mérges mindenki, de ha 0 teljesül, az szégyen.

Ha egy csapat szurkolói azért szurkolnak, így ne nyerjenek, ha otthon azt mondják, így ne képviseljék az országot, ha ezek mellett nem nyernek az soha sem szép eredmény.

Sokan mondanák aki örül a spanyol győzelemnek az menjen a spanyol blogra. De mi van azokkal akik akár semleges nézőként, akár holland szurkolóként annak örülnek: Ezzel a játékkal, így nem lehetett nyerni. Ez az út vereséghez vezetett.

Volt sok csapat aki küzdött a hazáért, küzdött a szurkolókért, és sok semleges néző visszavárja őket, idővel ezekből a semleges nézőkből szurkolók, a csapat tagjaiból példaképek lesznek. Lehet beszélni Új-Zélandról, USA-ról, sok más meglepetés csapatból.

De akadtak olyan meglepetések, akik példaképből elrettentő példák lettek. Miért kell sportszerűtlenséggel beállni a Franciák, Olaszok, Angolok mellé a sorba?

Mert sajnos ebből a játékból 3 meccs is elég lett volna.

cantor 2010.07.13. 22:04:50

És ha belegondolok, hogy a felkészülési meccseken hogyan játszottak ezek a srácok, külön elönt a méreg...

Lacquo 2010.07.14. 10:13:29

Mit kell itt drasztikusan nézni mindent. Hozta a 3 pontokat a döntőig a csapat, aztán a döntőben meg a spanyolokkal együtt ment szépen szabálytalankodás, durva játék, és nagyon rossz meccs.

Ha a bronzért játszottak volna, akkor biztos vagyok benne, hogy teljesen másképp fociznak.

Ez a döntő volt, és feszültség megvolt. Nem számítottunk gólzáporra, nem is lett az.

A korábbi meccseken kb. annyi durva szabálytalankodásuk volt, mint bármelyik más csapatnak.

Sajnálom, hogy van Bronckhorst visszavonul... :(

A szöv.kapitány miért vonultatnánk vissza? Ezüstig mentünk, bár nem a 2008-as EB-s játékkal, de ott meg az oroszok elleni játék volt gyenge.

én szeretnék legalább egy-egy (EB/VB) aranyat a közeljövőben! Valahogyan érjük el, lehetőleg szép focival! Remélem összejön!

Player 1 2010.07.14. 11:50:21

A spanyolok győzelmének se nagyon lehet örülni..A 4 között csak Uruguay és Németország érdemelte volna meg a címet.De hát ez van..

Lacquo 2010.07.14. 14:25:05

@Player 1: Ezekkel az 1-0-s focikkal, Paraguay elleni szerencsével - ami azért ott volt egész vb-n - kicsit kiakasztottak. Jobbak voltak a hollandoknál, és a németeknél. Aranyérmesek lettek. Hollandok pont a végén vesztettek, akkor voltak a gyengébbek, de szerintem az egész vb-n átgondoltan játszottak, kissé taktikusan.

Lacquo 2010.07.14. 14:27:23

@Lacquo: Németország, és Uruguay is szépen játszott. Lehet jobb lett volna egy GER-URU döntő, és a bronzéremért lehet szebben játszottak volna, mindegy alapon, és lehet Hollandia bronzérmes lett volna, aminek azért a csapatok jobban örülnek. Ugye???
Aranyat bukni rosszabb, mint az elődöntős meccset.... Aztán a bronznak megint lehet örülni, és örülnek meccs végén.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.14. 14:51:34

Szerintem a VB színvonalán nagyon sokat ront a kieséses szakasz tétje.

Ha először lenne 8 darab 4 csapatos csoport..

Onnan 4 darab 4 csapatos csoport

Majd 2 darab 4 darabos csoport

Majd 1 darab 1 darabos csoport

majd bronzmeccs és döntő...

Kicsit nagyobb keret, több lehetőséggel a játékosok pihentetésére, a változtatásra, stb. akkor jobb lenne talán a VB.

Meg nem is 11esekkel dőlne el egy átlagos meccs.

Player 1 2010.07.15. 10:52:34

@Lacquo: 8 góllal ne nyerjen már valaki vb-t.Az ilyen csapatok miatt mondták, hogy szar, és a felére igaz is volt.Az uruguayai, a német, de még a holland meccsek is ezerszer jobbak voltak, mint ahol a spanyolok játszottak.Ugyanúgy hátul passzolgattak, mindegy, milyen volt az ellenfél, Chile, Portugália, Paraguay vagy Németország.

wpet 2010.07.15. 15:19:28

@Player 1:

Ne felejtsd el, hogy a spanyolok rengeteg helyzetet kihagytak, gyakorlatilag az összes meccsükön.

robot_ 2010.07.15. 23:18:00

@wpet: mert olyan kurvara joook... csak azert. igaz vilagbajnokok...

wpet 2010.07.16. 10:42:54

@robot_:
Arra céloztam, hogy többféleképpen lehet 1 góllal nyerni. Lehet úgy, mint ahogy az olaszoktól megszoktuk = egy meccs, egy helyzet, egy gól.
Meg lehet máshogy is, pl. spanyolok = sok lehetőség, rossz helyzetkihasználás,egy gól.

robot_ 2010.07.16. 23:11:06

@wpet: persze, ertettem. En meg csak arra celoztam, hogy a helyzetkihasznalas is resze a focinak... kulonsosen a tamadojateknak, es ezek szerint ebben nem olyan jok. Most hogy ez dicsoseg-e vagy szegyen.. mindenki dontse el maga. Szerintem ha nyernek akkor mindegy vegulis... hat most szerencsejuk volt 25 centis lessel, 3 kapufas gollal, meg azzal hogy a buta chilei kapus kijott a felpalyaig. :) de hat ez van, szerintem nem igazan jok, ellenben Mueller... az csavo elgondolkodtatott... 20 eves, elso tornaja, iteljuk meg mennyire volt megilletodve a VB-n: 5 kapura lovese volt. :) 5 golos lett, meg volt 3 assist-ja... azert ez kokemeny. Villa is 5 golos lett, de 47 lovésbol.. vagy mittomen mennyibol, de kb...

wpet 2010.07.19. 10:32:47

@robot_:

Szerinted 47 helyzetet nehezebb kialakítani egy csapatnak, vagy ötöt?

robot_ 2010.07.19. 23:35:46

@wpet:
Ehhhh..... volt valami sport...mar nem is tudom mi volt a neve, de arra emlekszem, hogy helyzetre játszották... annak kapcsán már gondolkodtam ezen, de majd a focival kapcsolatban is egeszen sokat fogok ezen gondolkodni.. kossz a tippet...

robot_ 2010.07.19. 23:40:25

@wpet: (mellesleg Villaval hasonlitottam ossze Müllert, es ha mar a helyzetekrol irsz, hat helyzetet nem igazan alakitott ki Villa.. jo labdakat kapott amiket csapnivalo hatekonysaggal ertekesitett, elismerem h 5 golos, de nem tehetseges befejezo. Ha Mueller igy lenne kiszolgalva mint ő, minimum 15 golos lett volna ahogy en latom)

wpet 2010.07.20. 09:01:21

@robot_:
A helyzetek kialakítása legtöbbször csapatmunka eredménye, ritkán egyéni teljesítményé, és igazad van: ha Villa úgy használta volna ki a helyzeteit, mint Müller, mindenki boldog lenne, ő meg 15 gólos.
A helyzetkialakítás a támadójáték része, szerintem ezzel nem volt baj, a befejezés/góllövés meg egy másik része, és ez sajnos kevésbé ment a spanyoloknak.

mecharon 2010.09.06. 04:00:48

Hello!

Bocs, hogy ilyen undorito vagyok, de kicsit porgessuk man meg ezt a topikot, vagy ujuljunk/frissuljunk, mert azert jo lenne ha az elozetes kivansagok alapjan itt most akar majd egy a vb-tol fuggetlenul sikeresen a holland valogatottat szupportalo kis kozosseg a tovabbiakban is meg tudna vitatni a vilag nagy dolgait a holland foci valogatott szempontjabol.

Merthogy kicsit gyoztunk kb 5:0-ra az igaz, hogy szar San Marino ellen, de legalabb most a kicsit lesajnalt es elfelejtett Huntelaar lenyomott vegig egy meccset eloszor az elmult 5 evben klub-es valogatott szinten is csodak csodajara, es ebbol kovetkezoen benyomott kb egy mesterharmast Van Persie helyet aki kb 3 lest tudott volna ehelyett felmutatni. Meg visszajott Nistelrooy is egy laza 22 perc erejeig, es ha mar itt volt o is megmutatta, hogy azert meg kicsit nagyon nem kene leirni ot, foleg nem ilyen Persie-k elleneben.

Szoval csak igy tovabb. Persze Perszi is johet csak akkor vegyen vissza az arcbol, es mutasson egy kis alazatot, meg eredmenyesseget.

Jojjon a vita, meg a raebredes, hogy kene minimum egy uj topik, de legalabbis folytatas akarhogy, mert a csapat tovabbra is van, szurkolok, tovabbra is es talan meg inkabb volnanak!

Szevasztok
süti beállítások módosítása