Magyarország futballválogatottja tökéletes edzőpartner volt a vb-főpróbát tartó Hollandia számára, hiába vezetett Erwin Koeman csapata a hatodik percben Dzsudzsák Balázs révén, a második félidőben összeomlott, és végül brutális, 6-1-es vereséget szenvedett. A győzelem ellenére a hollandok öröme nem lehet felhőtlen, a két gólt szerző Arjen Robben ugyanis megsérült, egyelőre nem tudni, játszhat-e a világbajnokság első mérkőzésén.

Az első félidőben még tartotta magát Erwin Koeman csapata, 1-1-el vonultak öltözőbe, a második 45 perc azonban lehengerlő holland játékot hozott, végül szégyenteljes 6-1 arányú vereség jutott osztályrészül a magyaroknak. 

Az eredménynél is lehangolóbb volt az az elképzeléstelen, fantáziátlan játék, amely a magyar válogatottat jellemezte, fényévekkel előrébb járnak a narancsosok, rendesen fel kell kötnünk a gatyánkat, ha az ősszel induló eb selejtezőkön szeretnénk tisztességesen helyt állni.

Ez a katasztrofális vereség minden bizonnyal azt jelenti, hogy a magyar szövetségi kapitány kénytelen lesz új munkahely után nézni.

A mérkőzés legfontosabb kérdése talán az, hogy mennyire komoly Arjen Robben sérülése és ott lesz-e a jövő pénteken induló világbajnokságon...

Hollandia - Magyarország 6-1 (1-1)
Amszterdam, 45 ezer néző
v: Meyer (német)


Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga (Ooijer, 61.), Mathijsen, Van Bronckhorst - Van Bommel (De Zeeuw, 80.), N. De Jong - Kuyt (Robben, 46.), Sneijder (Elia, 73.), Van der Vaart (Afellay, 80.) - Van Persie (Huntelaar, 68.).


Magyarország: Fülöp - Bodnár (Laczkó, 80.), Horváth G. (Vadócz, 80.), Juhász, Vanczák - Dzsudzsák, Szélesi, Huszti (Lázok, 68.), Bodor - Priskin, Torghelle (Elek Á, 58).


gól: Van Persie (22.), Sneijder (56.), Robben (64., 79.), Van Bommel (71.), Elia (74.), illetve Dzsudzsák (6.)


sárga lap: Lázok (77.)

 

29 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.05. 16:26:37

Ááá, ilyen nincs, ez a holland blog trükkje lehet csak, vazze.

DC42 · http://barcelonaban.blog.hu/ 2010.06.05. 16:27:39

Világbajnoki formában lévő válogatott a nyaralni készülő csapat ellen. 3-1 elfogadható lett volna, de ez a fél tucat túl sok.

Orulez 2010.06.05. 16:29:45

Elija gólja, abban volt az egész mecccs összefoglalója. Mgőrülök, nem tudtam TV-n nézni, tökölődtem 1 órát valami streammel, hogy lássam. Megérte....

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.06.05. 16:36:50

Erwin Koeman havi 10 millió forintnak megfelelő eurót kap fizetés gyanánt, amint látszik a semmire. Hány vereséget kell még elszenvednünk, hogy elzavarjuk a büdös picsába ezt a senkiházit?

reccs 2010.06.05. 16:49:15

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Minek, jöjjön a százhuszadik "senkiházi", aki a szarból nem tud aranyat csinálni? Akkor édemes, ha megy vele az összes magyar edző és játékos is a francba.

Igaz Juhász 2010.06.05. 16:51:45

Bírnám, ha egyszer BÁRKINEK, akit odaraknak, SZABAD KEZE LENNE, kirúghana-beemelhetne bárkit, nem ugatna bele az aktuálpolitika- és gazdaság.
BÁRKI.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.05. 16:54:31

@Az igazi Vaszilíj Zajcev:
Szerintem ez még a semminél is rosszabb, ez a "menj előre Sanyi, majd előrebasszuk neked a labdát" taktika, na most ennél a Tapsifüles Fc U-8as edző is többet tudna kihozni ebből, mert az nem zavarja el Gerát és már régen behozza Németh Krisztiánt.
Dehát én is csak okoskodok, a baj, hogy itt tényleg az egész magyar foci lett megalázva utánpótlástul, akadémiástul, mindenestül. Ez lesz abból, amikor ilyen kiválasztási rendszer működik, elég, ha a gyerek lóbaszó magas meg az apuci tolja a pénzt, a gyerek jó eséllyel eljut az NB1-ig és talán a válogatottságig. Hollandiában meg az utolsó feka utcakölyköt is összeszedik, aki tehetséges, és a legjobb színvonalon kiképzik. És nem azért, mert olyan szociálisak, nem bazmeg, hanem értenek az üzlethez. UFF

The Paramour 2010.06.05. 16:55:33

A legmegalázóbb az volt amikor a Robben lesérült és a helyére nem cseréltek be senkit :) 10 emberrel játszottak és esélyünk nem volt elvenni tőlük a labdát.
A Koeman meg jobban tenné ha Hollandiában maradna. Nagyban benne van a keze, hogy így szerepel a csapat ősz óta!

Invictus 2010.06.05. 17:10:45

Verebes "mágus" csapata meg 7-1-es verést kapott anno. Sajnos ekkora a különbség, egy technikás, támadó szellemű és gyors ellenfél (nem beszélve a fizikai fölényről, de az alap, az európai középmezőny bármelyik csapata lefutja, leütközi a mienket sajnos) ennyire meg tud minket verni, erőlködés nélkül. Lásd 12 és fél éve a jugoszlávokat. Sajnos a magyar futball az elmúlt 15-25 évben semmit sem fejlődött ilyen téren sem, pedig elvileg felnevelhettünk volna azóta egy generációt, amelyik legalább fizikai állóképességben, futási sebességben fel tudja venni a versenyt. De hát ehhez utánpótlás-nevelés kellene.

vényesssy 2010.06.05. 17:18:16

Az nem a Csank Jani volt? Bár, végül is mindegy...

2010.06.05. 17:19:30

Nincs semmi baj a magyar focival, csak ha szar, nem kell róla annyit beszélni, nem kell neki nyilvánosságot adni. 86 óta nem kevés idő telt el, láthatólag nem most fog feltámadni a sportág, hadd vegetáljon csendben és egyedül. A jó magyar foci fényévekre van, mind a múlt, mind a jövő irányában; addig drukkoljunk más ágban, ahol nem aláznak minket ilyen súlyosan.

h4ns 2010.06.05. 17:22:06

de mi nem neveltunk fel
nekunk alex fergusonhoz nincs kerdesunk amikor idelatogat, mert hat mi tudjuk a tutit. (hoho huje skot, toro angol bajnoksag, hoho)
mi leszarjuk hogy kint mar valosaggal tenyesztik a jatekosokat, lassan mar tudomanyt csinalnak a focibol. mi jobban tudjuk. meg ha kiis nevelodik egy tarsasag akinek lenne sansza, akkor majd az NB1 szakmaisaga elintezi oket.

smalluser 2010.06.05. 17:29:13

Egy tanulság van, immár sok éve: nekünk el kell felejteni a nemzetközi szereplést. Az mlsz dagonyázzon az általa létrehozott sárban, a klubok (menedzserek, játékosok, vezetők) jól el vannak a langyos vízben.
Minek kell égetni a MAGYAR nevet minden szinten?
Nagyon komolyan úgyse vesznek minket sehol. (nem csak fociban)
Teljesen mindegy, ki lenne a "teamchef".
Sz@rból nehéz építkezni.

Invictus 2010.06.05. 17:38:41

@vényesssy: A jugóktól Csank Jani igen.
94-ben a hollandoktól kaptunk ki 7-1-re ugyanígy edzőmeccsen mint most, akkor Verebessel.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.05. 17:42:59

Off: Despota, te hány blogot viszel?

Despota 2010.06.05. 17:45:59

@Dr. Morcz: Most per pillanat hármat :).

Invictus 2010.06.05. 17:48:03

@smalluser: Tudomásul kell venni a helyünket, ennyi. Van még jó pár ország amelyiknek esélye sincs világversenyre kijutni. Pedig elvileg mi is elérhetnénk legalább annyit, mint a szlovénok vagy a szlovákok, akik együtt sincsenek annyian mint mi, a bajnokságuk sem bivalyerős, szóval ezzel kár takarózni.

számá 2010.06.05. 17:54:37

3:1-ig a kapitány a hibás, utána már a játékosok..

16 év alatt annyit fejlődtünk, hogy nem mentünk lejjebb, az is valami

pszichológus kell ide is mint a svédeknél

Az igazi Vaszilíj Zajcev 2010.06.05. 18:16:02

@számá: Egyetértek veled, pszichológus kell ide ..., a nézőknek, nekünk, kiheverni a látottakat. Azt gondolod, hogy a magyar " profi " játékosaink bármiben is hiányt szenvednének?

elektronik (törölt) 2010.06.05. 19:34:08

engem csak az bosszant, hogy körülöttünk senki nem felejtett el focizni, csak mi. a szomszédos országok közül, aki tudott focizni 30 éve, az most is tud. aki nem tudott, az meg MÁR tud. :D

2010.06.05. 19:35:32

A német vereségnél azt hittem, ennél lejjebb már nem lehet. Tévedtem.
Ez ugyanaz a magyar válogatott, akik 2004-ben elintézték a németeket, két évre rá meg a friss világbajnok digókat? A kérdés költői...

Mondial 2010.06.06. 00:56:48

Robbenről jó híreket szeretnék itt is olvasni

mook 2010.06.06. 09:26:26

@Despota: "Magyarország futballválogatottja tökéletes edzőpartner volt a vb-főpróbát tartó Hollandia számára"

Nem volt az, mert pl. a védekezést nem tudták gyakorolni. Edzőpartner egy ilyen kaliberű csapat számára Szlovénia, vagy (Isten bocsássa meg!) Szlovákia lett volna. Igen, mindketten VB-résztvevők.
Mondjuk Ghánát is 4:1-re lelépték előttünk, de ez sem ment minket.

Robben meg egy barom, csak magának köszönheti. Faszé' trükközik két gól után, 4 nm2 szabad területen 3 perccel a vége előtt? Mi a szart akart, valami Cruyff-lefordulást gyakorolni? Majom.

Remélem RvP lesz a gólkirály a VB-n.

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2010.06.06. 09:46:04

@mook: Úgy bizony. Magyarország futballválogatottja egyáltalán nem volt tökéletes edzőpartner a vb-főpróbát tartó Hollandia számára. Egy leeresztett, pihenés után vágyó, labdát kergetőkből álló társaság lépett pályára a világbajnoki döntőbe készülő válogatott ellen.
A magyar brigád közel hatvan percen keresztül úgy-hogy állta a sarat, de végül a max negyedgőzzel játszó Hollandia könnyedén nyert.

Krumplicukor1987 2010.06.06. 14:37:15

@Szocio Pata (kikvogymukblog): azért Gera döntött úgy, hogy elhúz. Arról nem beszélve, hogy az utóbbi 2 évben nem volt kb, egy értékelhető meccse a válogatottban Zolikának. Németh Krisztián meg még fiatal és rohadt gyenge. Egy 16 éves Ajax ifista védő megenné reggelire, nemhogy egy normális válogatott védő.
süti beállítások módosítása