Legnehezebb mérkőzése előtt áll a narancsmezes válogatott. Már a vb-sorsolás óta mondogatom (és most a kommentek között is láttam), hogy a Hollandia-Brazília mérkőzés győztese lesz a világbajnok. Tehát egyszerűnek tűnik a képlet: le kell győzni a brazilokat! A terv megvalósítása nem lesz könnyű, de a feladat megoldható. A holland fociválogatott bárkit le tud győzni. Még a brazilokat is. 

"Nyerni jöttünk Dél-Afrikába. Ha ezt szép játékkal is meg tudjuk tenni, az szuper, de amikor átvettem a válogatott irányítását, jó előre megmondtam: meg kell tanulnunk megnyerni a csúnya meccseket is" - olvasom Van Marwijk nyilatkozatát. Jól mondja. Ezt szajkózzuk mi is jó ideje, itt a holland fociblogon. Ez a holland válogatott nem azért utazott Dél-Afrikába, hogy négy meccsen elkápráztassa a nézőket, majd a vb befejezése előtt egy héttel hazautazzon. Ez a holland válogatott azért utazott Dél-Afrikába, mert világbajnokságot akar nyerni!
 
Természetesen nagyon jó lenne, ha mindezt látványos játékkal meg lehetne tenni. De nem robotokból, hanem emberekről van szó. Ezek a focisták egy hosszú és fárasztó idény után érkeztek a világbajnokságra, ahol a tervek szerint egy hónap alatt 7 mérkőzést kell játszaniuk. És hét mérkőzésen kell győzniük! Képtelenség azt várni, hogy - az előzmények tudatában - a világbajnokság egy hónapja alatt végig csúcsformában legyenek és káprázatosan focizzanak. Még egyszer mondom: emberekről van szó, és nem robotokról. 
 
Bert van Maarwijk megmondta: Hollandia a világbajnoki címért utazott Dél-Afrikába. 
 
Ma délután két teljesen hasonló mentalitású csapat játszik egymás ellen. Némi jóindulattal és képzelőerővel akár azt is mondhatjuk, hogy a brazilok Dél-Amerika hollandjai, a hollandok pedig Európa braziljai. (Tudom, utóbbi hasonlatnál elsőre és előszeretettel a portugálokat szokták említeni, ám szerintem csak akkor érdemes majd emlegetni a portugálokat, ha megtanulnak focizni.) Ráadásul nem csak a látványos és gyönyörű fociban hasonlítanak egymáshoz a hollandok és a brazilok, hanem abban is, hogy ezen a világbajnokságon mindkét csapat a tőle nagyon szokatlan, látványmentes és eredménycentrikus labdarúgást mutatja eddig.
 
Kérdés, hogy mit játszanak egymás ellen. Nagyon látványos, de nagyon unalmas is lehet a mai holland-brazil. Nekem két tippem is van. 
 
A realitás azt mondatja velem, hogy szoros meccsen - még a 11-esek előtt - Hollandia egy vagy két góllal legyőzi Brazíliát. 
 
Az optimizmus ezt mondatja velem: Tudomásom szerint világbajnokságon még soha nem verték el úgy istenigazából és jó alaposan a brazilokat. Tudom, hogy valószínűtlen és kevés rá az esély, hogy ez épp most következzen be. De azt is tudom, hogy egyszer ennek is meg kell történnie. És a mostani mérkőzés jó alkalom lehet erre. Szóval én abban reménykedem, hogy Hollandia legalább 4-5 góllal legyőzi Brazíliát.
 
Ámen.

23 komment

Címkék: hollandia brazília döntő futball világbajnokság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chicagoi 2010.07.02. 15:12:43

Jó derbi lesz. Hollandia fordít a meccsen és nyer.

Rolley 2010.07.02. 15:38:42

Hollandiának drukkolok, de ha a védelem olyan lesz, mint Szlovákia ellen, amikor a 16-oson vagy 3x nem sikerült lesre tenni a szlovák támadót, és egyedül lőhetett, akkor bizony megszórják a narancssárgákat rendesen, mert Robinho nem fogja a kapusba lőni a labdát, arra mérget vehettek.

1x2 · http://fogadastipp.blog.hu 2010.07.02. 15:39:26

A Spanyol-Portugál derbit is így vártam de csalódnom kelet a találkozóban.Most nem lesznek ilyen nagy elvárásaim, nem várok szép játékot.Nagy csatát és küzdelmes meccset várok Brazil továbbjutással.Nem hiszem, hogy a Hollandok megtudnák állíttatni a Brazilokat.Nyílt sisakos játékot vártam a Hollandoktól a Brazilok ellen.De szerintem ebből semmi nem lesz, bizonyára megnézték a Brazilok Chile elleni találkozóját.Ott láthattuk, hogy ha valamelyik csapat felvállalja a nyílit sisakos játékot a Brazilok ellen az könnyen belefuthat a késbe.A védelem is renden van a Braziloknál ami nem minden tornán volt rájuk jellemző.Mindig többet lőttek egy két góllal a riválisánál és behúzták a meccset.Persze ez a szervezett játék nem olyan látványos mint amit a Brazil közönség elvárna.Dunga mester nem enged a sajtó és a közönség nyomásának, akik lassan belátják, hogy a látványos játéknál fontosabb az eredmény.
A Hollandok sem voltak híján sose a látványos játéknak, minden világversenyen látványos győzelmeket szereztek de bele is buktak általában a nyílt fociba.Ezen a tornán ők is biztos védekezésből indulnak ki.Nem tudom meglepő e de ezen a meccsen sem várok sok gólt.(bár lehet, hogy rám cáfolnak).A nagy tét is rányomja majd a béjjegét a találkozóra. Ha Robbent kitudják kapcsolni a brazilok akkor nem lesz probléma a továbbjutással.Több tippet is eltudok képzelni erre a találkozóra.Még a döntetlent is de azért Brazilok továbbjutása legkézenfekvőbb tipp.

Zuzimama 2010.07.02. 17:51:30

VIVA Hollandiaaaaaaaa!!!!

Kulminaator 2010.07.02. 17:51:43

JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

hitomi 2010.07.02. 17:55:05

csokoládé, vanília
kikapott a Brazília :D

bocs. ezt muszáj volt. szép volt, fiúk!

Zuzimama 2010.07.02. 17:57:25

A fapapucsban mégis lehet szambázni, nem igaz?

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.07.02. 17:59:12

Ezzazz!! De ez nem az igazi holland csapat volt azért. Tudnak ők többet is ennél. DEJÓÓ!:D

zetorov 2010.07.02. 17:59:33

Bravó!!!
A majmok meg hazamehetnek...

igazine 2010.07.02. 18:00:39

@Chicagoi: wow a lottóra nincs valami tipped?

Nem nekik drukkoltam, de kétség kívül csak gratulálni lehet a hollandoknak

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.07.02. 18:02:54

De a végén, ha valaki azt a sarkazást megmagyarázza. Miért nem lőtte be?! 3-1 mégiscsak szebb lenne:D

Oranjeee 2010.07.02. 18:04:50

Királyság, szép volt fiúk, ezt a VB-t innen már illik megnyerni!

Kulminaator 2010.07.02. 18:05:01

Német - Holland döntőt akarok ;)

hitomi 2010.07.02. 18:13:04

@Kulminaator: én is :D és a végén lehetőleg Özil puszilgassa a kupát :D

bocs, Németo-drukker vagyok. de az ötlet mindenesetre tetszik.

mréveiller 2010.07.02. 18:15:15

Hollandia gyakorlatilag a döntőben. gratula

sÜN! · http://bestseries.hu 2010.07.02. 20:20:05

Egy Hollandia - Argentína döntőt azért megnéznék, természetesen csak akkor, hogyha fán brokhorszt bá emeli magasba a kupát. :)

lcapri 2010.07.03. 01:09:56

@Kulminaator:
En is azt akarok, mar vagy egy hete mondom itthon, h az is lesz. Remelem Özilék akkor mar behuzzak, de ha nem akkor is a masik kedvenc, szoval kb mindegy, szomoru nem tudnek lenni egy holland nemet donto utan.

pjo 2010.07.03. 02:48:00

Azért senki ne gondolja úgy, hogy már ott vagyunk a döntőben (tsz. 1. személyt használok, mert 88 óta a hollandoknak szurkolok a foci világversenyeken magyarok híján). Most is a többség úgy gondolta, hogy Brazília simán átlép rajtunk, és nem így lett. Nagyon meg kell majd dolgozni a döntőért, még akkor is, ha nem lesz Suarez, aki a legjobban ismerheti a holland focit az uruk közül. Nálunk sem lesz van der Wiel és de Jong, ha jól emlékszem, ők pontozódtak ki. De megoldható kell legyen a helyettesítésük.

bsteve 2010.07.04. 01:05:39

Németország rulz! :))

na addig meg nyerjünk egy pólót ezzel a focis videóval
www.youtube.com/watch?v=O--NB3MtCr8

Yvettebabacool 2010.07.05. 08:42:53

hat a fritzek sanszosabbak szerintem most, bar a hollandoknak is kijarna
secki jedno, de hamar muszaj akkor schland!
www.myvideo.at/watch/7609015/Uwu_Lena_Schland_o_Schland
süti beállítások módosítása