Az első két csoport mérkőzéseiről már korábban írtam pár sort, és most, az első mérkőzések befejeztével a többiek sem maradhatnak ki. Gyenge első kör volt, kevés góllal és kevés szép focival. Az első kör utolsó meccsén megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése, kikaptak a spanyolok. Pedig azt hittem, hogy csak egy vereségük lesz a vb-n, mégpedig a döntőben, amikor Hollandia győzelméhez asszisztálnak. Persze, így sem rossz: Spanyolország vereséggel kezdi és vereséggel is zárja majd a világbajnokságot.

Lássuk, mit láttam:

Algéria – Szlovénia 0-1 (Koren 79.)
Két gyenge képességű csapat rugdosta egymás felé a labdát. Ilyen meccs láttán jut eszembe a jégkorong, ahol B- és C-csoportos világbajnokság is van. Aki mer, az nyer, tartja a mondás. A szlovén csapat egyszer kapura merészelt rúgni.

Szerbia – Ghána 0-1 (A. Gyan 85. – 11-esből)
A szerbek kollektív öngyilkosságot követtek el. Ők vagy nagyon jól játszanak, vagy nagyon rosszul. Ezúttal a ghánaiak játszottak jól. Kuzmanovics sportágat válthatna.

Németország – Ausztrália 4-0 (Podolski 8., Klose 27., T. Müller 68., Cacau 70.)
Nem szeretem a német focit. Annyira nem, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány alkalommal dicsértem eddigi életem során németeket. Most viszont bézbolsapkát emeltem előttük. Szellemesen és lendületesen fociztak. Sziporkáztak. Külön gratulát is küldök. a címzett pedig nem más, mint az echte német Mesut Özil.

Hollandia – Dánia 2-0 (S. Poulsen 46. – öngól, Kuyt 85.)
A hollandok annyira visszafogták magukat, hogy az ettől teljesen megzavarodott dán favágók saját kapujukat vették célba. Sikerült a mutatvány. A másodiknál Kjar nagyon közelről csodálta Kuyt szemfülességét.

Japán – Kamerun 1-0 (Honda 38.)
Kameruni győzelmet vártam. Az oroszlánok csalódást okoztak, a japánok teljesen megérdemelten nyertek.

Olaszország – Paraguay 1-1 (De Rossi 63. ill. Alcaraz 39.)
Az olaszok nem hazudtolták meg önmagukat. Aki a nagy focitornák első olasz meccsén nem fogad a győzelmükre, az sokat kaszál(hat). Köszi, Itália!

Új-Zéland – Szlovákia 1-1 (Reid 92. ill. Vittek 51.)
Északi szomszédaink megmutatták, hogy milyen a felelőtlenség. Az új-zélandiak dicséretet érdemelnek a kitartásért.

Elefántcsontpart – Portugália 0-0
Újabb gólnélküli mérkőzés. Bíztam az elefántokban. Hiába.

Brazília – Észak-Korea 2-1 (Maicon 56., Elano 72., ill. Ji 89.)
Nagyon nehezen sikerült megtörni a rendkívül fegyelmezetten játszó koreaiak védelmét. Brazília megérdemelten nyert, ám alaposan meg kellett dolgoznia a győzelemért. Észak-Korea nem véletlenül vehet részt ezen a világbajnokságon. Maicon új röppályára állította a Jabulanit.

Honduras – Chile 0-1 (Beausejour 34.)
Jó csapat ez a Red Hot Chile Pepper. Kétség sem fért a dél-amerikaiak győzelméhez, s fognak ők még nagyot meccselni Svájccal. És talán Spanyolországgal is.

Spanyolország – Svájc 0-1 (Fernandes 52.)
Szerencsére időhiány miatt nem fogadtam, mert simán elbuktam volna a pénzem. A spanyol armadát most picinykét helyrepofozták. Ismét egy bizonyíték arra, hogy Espana sem verhetetlen. Ottmar Hitzfeld, a generális, ismét bebizonyította, hogy nagy stratéga. Annyira jól játszott a csapata, hogy - tisztelgésképpen - nekiestem egy tábla svájci csokinak.

6 komment

Címkék: csoportmérkőzések futball világbajnokság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szucs.adam 2010.06.17. 20:39:39

Jó kis összefoglaló lett, már alig várom a szombatot, óriás kivetítő, Museumplein, Oranje!!!

M.Líviusz 2010.06.17. 21:25:32

amúgy szerintem özil nem volt annyira nagyon hű de jó az ausztrálok ellen

Der_rosarote_Panther 2010.06.18. 10:46:07

Ha már RHCP, nem tudom magamban tartani, hogy mennyire feltűnő a hasonlóság Tevez és a Chili énekese, Kiedis között! :-)

Der_rosarote_Panther 2010.06.18. 10:56:23

@cirrocumulus: Titkos tesók? :-) Mondjuk valószínű, hogy Tevez 11 évesen nem lőtte intravénásan az LSD-vodkát, bár állítólag nem volt könnyű gyerekkora neki sem...

Michael Laudrup 2010.06.19. 23:22:13

Álmod királylány...Nem Kjar teeee, anyaszomorító, hanem Kjaer!
süti beállítások módosítása